Holló-kőtől Vörös-kőig

Piros túra a Börzsönyben és a Pilis-Visegrádi-hegységben, szervező: Fitt-Fut Alapítvány Túraszakosztálya (Vác).

2010-ben indítottuk útjára a Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalmat, a klasszikus, egy jelzést követő, fix útvonalú túrakiírások hagyománya szerint, mint az Országos Kéktúra, vagy hogy ehhez nagyságrendben hasonlót említsünk, a Börzsönyi Kéktúra.
A 66 km a Börzsöny északnyugati szélétől indulva végighalad a vulkáni kalderán, majd hegycsúcsok, fennsíkok és völgyek váltakozása után ér el a Dunakanyarba, ahol "átkel" a nagy folyón, és a Pilis-Visegrádi hegységben is megtesz egy meseszép utat, hogy ismét a Duna partját elérje.

 

 

A túra összeköti a két, egykoron összetartozó vulkáni középhegységet, amelyek közé ékelődött kacskaringós vonalvezetéssel a Duna. A túrakiírás névadói a két végpontot jelentő település, Perőcsény és Leányfalu felett magasodó egy-egy, gyönyörű kilátást nyújtó csúcs, a Holló-kő és a Vörös-kő.
Az úton végig a piros sáv jelzést kell követni, és útközben a túraismertetőt is tartalmazó igazolófüzetben megjelölt helyszíneken kell a kihelyezett bélyegzőkkel pecsételni vagy a terepen lévő kódot a füzet megfelelő rubrikájába írni.
Ha sikerült végigjárni az útvonalat, a teljesítésért oklevél és kitűző jár. Sőt, akár neki lehet fogni másodszor is, ez esetben már másfajta díjazással ismerjük el a teljesítményt.
Időkorlát nincs, tetszőleges irányban és szakaszolással lehet bejárni a teljes távot. Az útvonalon a feltüntetett helyszíneken túl elhelyeztünk egy meglepetéskódot is, mely jól láthatóan az útvonal mentén található, de nem mindig ugyanott, a helyét változtatjuk, így a meglepetéskód mellé az időpontot is be kell írni.

Az útvonal részletesen: Perőcsény - Jancsi-hegy - Holló-kő - Salgóvár - Magyar-hegy - Magyar-völgy - Nagybörzsöny - Gömbölyű-kő - Márianosztra - Alsó-hegy - Kóspallag - Kis-Hanta-patak - Törökmező - Nagymaros - Dunai átkelés - Visegrád - Apát-kúti-völgy - Pilisszentlászló - Pap-rét - Vörös-kő - Leányfalu. Táv: 66 km, szintemelkedés: 2200 m.

Az ellenőrzőpontok helyszíne és jellege:
- Perőcsény, kocsma a buszfordulónál, bélyegző (a pulton kell kérni)
- Holló-kő, kód a csúcsoszlopon
- Nagybörzsöny, horgásztó, kód a halőrházon és a közeli villanyoszlopon
- Márianosztra, Hangulat Étterem, bélyegző (a pulton kell kérni)
- Kóspallag, Tiffany Söröző, bélyegző (a pulton kell kérni)
- Nagymaros, MÁV-állomás, bélyegző (a pénztárban kell kérni)
- Visegrád, Apát-kúti-völgy/Telgárthy rét, Bertényi füvészkert, kód a bejárat melletti oszlopon és a közeli esőházon
- Pilisszentlászló. FIGYELEM! Az eddigi bélyegzőhely, a Gesztenyés Söröző bezárt. A vele szemben lévő cukrászdában, vagy a zöld sáv jelzés mentén lévő boltban vagy a Jánosik kocsmában lehet pecsételni.
- Vörös-kő, kód az esőházon
- Leányfalu, Duna Presszó, bélyegző (a pulton kell kérni)

A túraismertető és igazolófüzet ára 2014-ben 700 Ft, mely tartalmazza a díjazás (oklevél és kitűző) árát és a postaköltséget is, ha úgy küldjük el.

A füzet beszerezhető az alábbi helyszíneken:
- Perőcsény, kocsma a buszfordulónál
- Királyrét, Ákos Büfé
- Kemence, Kőrózsa Panzió

- Pest Megyei Természetbarát Szövetség fogadóóráin

- Teljesítménytúrázók Társasága klubnapjain (hétfőnként 19-21 óráig, Budapest I., Attila út 2.)
Ezen kívül postán elküldjük vagy egyeztetéssel személyesen, Budapesten, Vácon vagy a saját rendezvényeinken.

További információ, igazolófüzet igénylése: Forgács Péter, mobil: 06 (30) 329-2464, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ill. a facebookos profilunkon keresztül: facebook.com/Fittfutalapitvany.Turaszakosztaly.

További információ, igazolófüzet igénylése: Forgács Péter, mobil: 06 (30) 329-2464, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ill. a facebookos profilunkon keresztül: facebook.com/Fittfutalapitvany.Turaszakosztaly.