A természetjáró szakosztály 1981-ben alakult, az egykori Mechanikai Művek dolgozói alapították Szekeres György javaslatára. Ugyanis ő volt az a fiatalember, aki 1980 őszén megszervezte az első túrát, a vadregényes Rám-szakadékba. Ez a túra minden résztvevőnek nagy élmény volt. Azóta számtalanszor megtettük ezt a túrát. A szakosztályt 30 fővel hoztuk létre 1981-ben. Évek során, szinte minden évben változik a létszám 30-100 fő között. Kezdetben az 50%-os vasúti kedvezmény igénybevételével nagyon sok túrát tudtunk szervezni, sok résztvevővel. Sajnos a mostani körülmények megnehezítik a túrák szervezését, hiszen a magas utazási költségeket kevesen tudják vállalni.
Éves programunk minden évben megjelenik az Abonyi Naplóban, és az iskolákban. A szakosztálynak bárki tagja lehet, aki szereti a természetet, szeretné megismerni hazánk természeti értékeit, szeret sétálni, gyalogolni, kerékpározni, és nem utolsó sorban egy vidám csapatnak tagja lenni.
Egyesületünk 2005-ben alakult, célunk elsősorban a vízitúrázás és gyalogtúrázás, de emellett kerékpártúrákat és gombaszedő túrákat is szervezünk (gomba-szakértővel). Ezenkívül a természetjárás mindenféle módja érdekel bennünket. Túráinkon szívesen látunk bárkit, aki be tudja tartani a természetjáró illemet.
Székhelyünk a Duna partján lévő kemping, ahonnan szép túrákat lehet tenni, szárazon és vízen, a gyönyörű Dunakanyarban.
Az utóbbi évek jól sikerült túrái: vizen pl. a Tisza, a Duna Ingolstadt és Szilisztra között, a Csallóközi Kisduna, a Nyitra, aVág, a bajai és gemenci holtágak. Gyalogosan sok hazai túrát tettünk, de néhány szép külföldit is (Ausztria hegyei, Magas Tátra, Szlovák Paradicsom).
Egyesületünk Gödöllő város egyetlen természetjárásra és sportturizmusra szakosodott civil szervezete. Az 1995-ben alakult "Margita 344,2" TSE célja: Sport programok szervezése, ezen túl szabadidő- és versenysportokban való részvétel, a kerékpáros és a természetjárással, túrázással kapcsolatos egyéb sportok népszerűsítése, hagyományok felújítása.
A MOL Nyrt. Dunai Finomító Szakosztálya 1973-an alakult meg, azóta is folyamatosan működik. Az alapítók egyike Georgiades Gábor volt, aki 2004-ben bekövetkezett haláláig vezette és szervezte a szakosztály életét. Főleg a bakancsos természetjárás a fő profilunk, de kiegészítésképpen kerékpáros túrákat is szervezünk. Nyílt szervezetként működünk, a Dunai Finomítóhoz lazán kapcsolódunk. A jelenlegi tagság harmada MOL-os munkavállaló a családtagokkal, vagy itt dolgozott korábban. Éves túraterv alapján szervezzük a túráinkat, mely megtekinthető a saját honlapunkon.
Egyszer volt, hol nem volt egy fiú és egy lány, akik egy ködös őszi napon a Mátrát járva arra jutottak, hogy szükség lenne a természet újbóli megszerettetésére, hisz egyre nagyobb az űr az ember és környezete között. Pedig az ember egymaga csak egy porszem a nagyvilágban, ráadásul egy illúziókkal teli világban, ahol tisztelet legkevésbé a természetnek jár. A sok kis porszem ma szeret elkülönülni, külön utakat járni. Még akkor is, ha a cél ugyanaz, vagy, ha épp beleszakad egymaga a lelke magányába.
A megfáradt felnőttnek is jót tenne az önfeledt játék és a jó levegő. Kitalálták hát, hogy különböző praktikákkal kicsalják az embereket a szabadba. Rendszeres túrák és barangolások mellett akadályversenyeket szerveznek valamennyi korosztálynak. A lány jógás elhivatottsága és tapasztalata adta az ötletet, hogy az önismeretre és - fejlesztésre is lehetőséget kínáljanak. Ezen felül közösségi esteket “teremtenek” a már rég feledésbe merült ismeretek, vidám hangulatú, könnyed stílusú közvetítésére. Nekivágtak hát a hosszú útnak, nem kisebb útravalót pakolva a batyujukba, mint az emberek életszemléletének megváltoztatását: a természet adta, egynapi járóföldre lévő kincsek, valamint az egyéni érdekek és jólét helyett a közösségi érdekek és egyéni jól-lét élményének újbóli felfedezését. Légy te is örömteli útitársuk! Légy aktív és felelősségteljes szereplője saját mesédnek, kedves látogató!
A SZITU (Szigeti Túrázók) Természetjáró Csoportot 2008. január 28-án alapítottuk meg 16 fő részvételével a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Csoportunk tagjai elsősorban a gimnázium diákjai és tanárai, de szívesen fogadunk bárkit, aki érdeklődik a túrázás, természetjárás iránt.
Hét évvel ezelőtt szerveztük első programunkat, egy Vándortábort a Kéktúra útvonalán. Ez a program hagyománnyá vált, és ezen a nyáron már a 8. vándortúrára készülünk.
2007-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a tanév közben is szervezzünk hétvégi 1-2 napos túra programokat. Az ötlet fogadtatásra talált a diákok körében is. 2007. októberében egy börzsönyi teljesítménytúrával kezdtük el a túrázást, azóta havi rendszerességgel (sőt, mostanában már havonta több alkalommal is) szervezzük a túrákat.
Bízunk benne, hogy sikerül egy olyan közösséget alkotnunk, ahová jó tartozni, ahol olyan emberek tevékenykednek, akik szeretik és óvják a természetet.